Mi köti Kossuth Lajost a kanadai hómezőkhöz?
Hát természetesen és szerényen; én.

Pár évvel ezelőtt utolért egy kisebb üzleti lehetőség ami ismét az Egyesült Államokba “kényszerített”.  Szinte minden olyan esetben amikor külföldi üzleti utakon vettem részt vagy jártam üzleti partnereimnél, ügyfeleknél, piackutatás során és hasonló alkalmakkor (és mivel gyakorlatilag eddigi felnőtt életemet külföldön töltöttem, így mindig és mindenhol), nos hát  olyankor mindig  törekedtem arra, hogy a különböző találkozók, megbeszélések, helyszín bejárások, stb,stb  (és mikor éppen mi) közötti időszakban,  és főleg amikor szerencsém is volt és a találkozók vagy még szerencsésebb helyzetben azok helyszínei között nagyobb távolság volt térben is és nem csak időben, az időpontok közt még esetleg hétvége is volt, vagy a legszerencsésebb helyzetben még mondjuk nemzeti vagy más ünnep miatt munkaszüneti napok (hosszú, nagyon hosszú-hétvégék) is becsúsztak,  hát az volt aztán a  “turisztikai lotto ötös”. Ilyenkor aztán néha már jóelőre beterveztem (és remélem még teszem azt a jövőben is) egy kisebb, de inkább nagyobb, (oké! nagyon nagyobb) túrát is.  Aki ismer az tudja, hogy az nálam sok-sok ezer mérföld is tud lenni, akár 10-20 napnyi időszakba is bele zanzásitva, akár  geo és natura túladagolás nélkül. Történt ez abban az esetben is amiről most egy témaindító posztot írok:

Jelenésem volt (legyünk szakmaszerűek: "meetingem”) egy Dél-Carolinai szoftveres vállalkozásnál, ahova fejlesztői és projekt irányítói munkám miatt akkoriban amúgy is többször munka, de leginkább “pofavizit” miatt mennem kellett. Szerencsé(m)re akkoriban egy befektetésekkel foglalkozó megbízóm  révén aki egy kinti céget kívánt megvásárolni egy Atlantában jegyzett ügynökségen keresztül, ami persze és szinte ( ami ilyen esetben azt jelenti: pont) útba is esett az akkori üzleti tennivalókból sütött tortám tetejére a habot felhelyező feladatra, ami egy velem akkoriban szoros kapcsolatban álló New-York-i cég sürgető ügyei miatt a soha nem alvó városba is elvezetett..

Nem túl ügyetlenül sikerült úgy összegyúrni a dolgot, hogy ebbe az alkalomba az a bizonyos “turisztikai lotto ötös” szerű szitu is bele férjen és ki is kerekedett  (az üzleti és munka vonatkozások “kitakarásával”) egy klassz, nem éppen Jack Londoni Nagy Kalandom Délről Északra utazás. Bár a híres író és kalandor 24 évvel később született mint amikor a Kossuthtal való amerikai találkozásomat lehetővé tevő esemény történt, mégis legalább azonos korszakba sorolja őket a történelem.

Arra felé járva, más korábbi alkalmak során, már belebotlott a térképen a szemem egy  KOSSUTH VILLAGE nevű (“Kossuth falva?”) településbe Mississippi államban. Persze nem vagyok olyan művelt mint azt az olvasóval “el szeretném hitetni”, így az ebben a beszámolóban leírt és későbbiekben bőven (főleg fotókkal és videókkal) dokumentált kalandnak a tervezése közben tudtam meg én is, hogy (értsd: reptéren, tablet, Google Maps és Wikipedia!), hogy a Georgia állambeli Atlanta és a Mississippi állambeli Kossuth Village közt csupán Alabama állam áll az utamba. Ez a nemzetközileg hivatalosan el nem is elismert, de jól bevált és alkalmazott un. jámborpéteri-túralépték-rendszerben tényleg csak egy ugrás. Arról nem is beszélve, hogy az már amúgy is “északra van az első találkozó fölött” és délre az utolsó tervezett harmadik alatt, tehát az még szinte  útba is esik. Az ilyen vertikális vagy éppen horizontális kilengések ezekben az esetekben a szigorú és minden ilyen esetben követendő jámborpéteri-túralépték-rendszerben határozottan előírt iránymutatás része és azok abban konkrét szabványt és szabályt képeznek.

Biztos feltűnt, hogy akkor a már hivatkozott nemzetközi mértékrendszert még szigorúbban betartottam és a "turisztikai lotto ötös" szitu is annyira bezavarta azt, hogy végül az észak az tényleg Észak lett. A  Google ezt le is tervezte nekem.  A 4200 mérföldes (7200 km) túrát (persze a munka, üzleti kitérők nélkül) egy pár napos útnak vélte. Na ez még az én sajátos, de jól bevált  túralépték-rendszeremnek sem fekszik igazán, legalábbis nem  váltótárs és a túra céljainak, azaz, a látnivalók, az ottani emberek, kaják és csodák megismerésének igénye hiányában nem. Meg hát ez az igény konstans eleme a betartandó mértékrendszernek.

Ezen az úton váltótársam a volán mögött nem volt, üzleti tennivalóm, elvégzendő feladatom akadt, csodákkal, látnivalókkal, érdekes emberekkel és főleg ott fenn északon meglepetésben részem annál inkább igen. Így hát kiderült, hogy ügyetlen vagyok, nekem ehhez a Google tervezővel szemben (érthető módon) kellett majdnem kettő hét meg egy pici…
Mint írtam, ez a poszt csak a téma indításáról szól és a későbbiekben folytatom a fotók, videók feltöltését, de egy kis ízelítőt azért most is adok:

Ezen a ponton mindjárt ki is derül, hogy a selfi készítés nem az erősségem. A településről tudni kell, hogy eredtileg a neve New Hope volt, azaz "Új Remény".  Volt ez így egészen 1852-ig, amikor is a magyarországi '48-as forradalom és Kossuth Lajos amerikai útja során ott is tett útjának tiszteletére (valamikor 1851-ben) a település 1852-ben felvette a KOSSUTH nevet, egyik terén szép emlékmű is tiszteleg az esemény és az illusztris magyar előtt.  Az út további szakaszáról a frissítések során sokat beszélek még, de nem hagyhatom ki a behavazott északi tájakat amik már február révén a kanadai szakasz előtt átvették az uralmat és bár általában a trópusok felé vannak a kedvenc területeim és a forró sivatagi és főleg őserdei környezetben, azért nem tudtam nem észrevenni,hogy arra felé látszólag nem csak a földút vörösebb, nem csak a szomszéd fűje (tényleg) zöldebb, de még a hó is fehérebb. És HIDEGEBB!  

És igen, valahogy minden olyan egyszerűbbé is válik, minden olyan simán megy. Még a tankolás is. Az elején!

Később furcsa lett , hogy a főközlekedési utak melletti benzinkutakhoz ezekkel érkeznek (nem egy utánfutón, nem platón: ezekkel!), és tankolás után ezekkel távoznak: 

Na, egyelőre annyit, hogy most jegyezzétek meg őket, illetve az ilyen járműveket:

Én azt gondoltam az észak felé vezető autópályán, hogy nyugodt lehetek, hiszen van a csomagtartómban hólánc, de ha megnézitek a lenti felvételt érthetővé válik, hogy nem mindig éreztem magam ebből a szempontból "biztonságban". Aztán jött is a "hoppácska"...

Aztán szokásomhoz híven elkezdtem megnézni mi van a kanyar után és elhagytam az autópályát elhatározva (mind mindenhol és minden hasonló túrán, kiránduláson, expedición), hogy megnézem mi van a kanyar a kanyar, a kanyar, meg a kanyar után...

Volt is sok minden, főleg hó és a térkép szerint még benzinkút is.

Ez utóbbi addigra már nem volt elhanyagolandó kérdés hiszen a csomagtartóban lévő kanna bár 5 literes ,de legalább teli volt, a helyiek "mindig megbízható " infója alapján és a fenti képen látható általam utoljára ("Később több fér bele elv" alapján, tankolás nélkül(!)) elhagyott benzinkút shop-jában vásárolt helyi térkép szerint is,  kb 100 kilométerre jött a következő töltőállomás. Mire azt megtaláltam (a kanyar utáni kanyar után)  addigra ez a dolog nem kicsit vált fontos tényezővé. Aztán meg is találtam a benzin forrást:
Nyitva is volt ! - VALAMIKOR!

Eljött az a pont amikor  emlékezhetünk a fentebbi képeken mutatott lánctalpas hómotorokra. Mirre összefutottam egy olyan csapattal, addigra már más is bedőlt a valamikori Rute 66-ról ide teletranszportált benzinkút hírének. Nos, ezeknek a hómotoros fickóknak a kannácskáiból, üzemanyagtankjaiból (mint annak idején a Rigából) leengedett nedű segített ki addigra már nem csak engem.... És a kaland folytatódott. Erről az utazásról még teszek ki további fotókat és filmeket is. Ígérhetek befagyott Niagarát (na jó az már nem nagy szám, de akkor is!), hatalmas kanadai tundrát, meg minden olyat ami csak a fűtött terepjáróból vagy a meleg szobából lehet szép. Addig is, ha megkérdezné valaki: a három üzleti küldetésből kettő sikeres volt....

Folytatás hamarosan, de most egy kicsit visszatérek a melegbe és elkezdek egy melegebb helyről is "tudósítani"..  nem sokára...